Hírességek - Ernest Renan
ŐZFILÉ RENAN MÓDON
Elkészítése: Az őz- vagy esetleg szarvasfilét a kés fokával megveregetjük és vajban mindkét oldalán hirtelen, erős tűznél pirosra sütjük 10 perc alatt, azután kiszedjük a serpenyőből.
A vajhoz, amiben sült, még egyszer annyi vajat teszünk, és ezt barnára sütjük, vigyázva azonban, hogy meg ne égjen. Aki kultiválja a francia konyhát, “beurre noir” néven ismeri ezt a barnára pirult vajat. Felengedjük egy pohár gyengén ecetezett vízzel, belerakjuk a filéket és fedő alatt pároljuk, ízlés szerinti mennyiségben sózva meg az addig sózatlan húst. Ha a levét elfőtte, mindig egy kis vizet adunk hozzá. Mikor már majdnem puha, egy rózsáira szétszedett karfiolt szórunk a húsra, leöntjük egy deci borral, 2 deci tejfellel és lefödve tovább pároljuk, míg a karfiol is puha, de nem kásás lesz. Ekkor a húst kiszedjük a serpenyőből és pecsenyéstál közepére helyezzük, vigyázva, hogy össze ne törjük a karfiol rózsácskákat, melyeket a hús köré rakunk, a levét pedig ráöntjük. Rizst adunk hozzá másik tálon. Készíthetünk így vesepecsenyét is.
Ernest Renan [ejtsd: rönán] (Tréguier (Côtoes-du-Nord département), 1823. február 23. – Párizs, 1892. október 2.) francia orientalista és teológiai író.
A párizsi Saint-Sulpice-szemináriumban hallgatta a felsőbb teológiai kurzust, de radikális nézetei miatt 1845-ben elhagyta a teológiai pályát és a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. 1847-ben egy értekezést írt Sur les langues sémitiques címen, amelyet később Histoire générale et systeme comparé des langues sémitiques (Párizs, 1855, 4. kiad. 1864) című művévé bővítette ki és 1848-ban egy másik értekezést Sur l’étude du grec dans l’Occident au moyen-age címmel. Mindkét értekezését az akadémia megkoszorúzta. Az Académie des Inscriptions megbizásából Renan 1850-ben Olaszországba utazott, ahol Averroes et l’Averroisme (Párizs, 1852, 3. kiad. 1869) című művéhez gyűjtött anyagot. Visszatértekor a párizsi könyvtár kézirati osztályánál nyert alkalmazást; 1860-ban Szíriába utazott és ottani kutatásainak eredményét Mission de Phénicie (9 füzet, Párizs, 1865-74) című munkájában írta meg. 1862-ben a College de France a héber nyelv tanárának hívta meg.
A következő évben jelent meg Vie de Jésus (Párizs, 1863, 23. kiad. 1893; magyarra két ízben is lefordították; először névtelenül, Bécs, 1864, másodszor fordította Sárosi Kornél, Budapest, 1893). E könyvben Renan a filozófiai radikálizmus álláspontjából kiindulva, a német teológia kritikai munkáinak felhasználásával Jézus életét az ország és a nép viszonyaiból, az akkori kultúrából és az egyén lélektani fejlődéséből konstruálja, úgy hogy Jézus egy galileai falus történet szeretetre méltó hőséül van feltüntetve. A könyv mindenütt óriási feltűnést keltett és nyomában az ellenkezőt bizonyítgató írások és könyvek egész serege fakadt. A francia püspökség is panaszt emelt Renan ellen, ezért 1863. július 22-én elmozdították tanári állásából. Renan azután Egyiptomba utazott, a kereszténység őstörténetével kezdett foglalkozni és megírta Histoire des origines du christianisme (7 kötet, Párizs, 1863-82, index hozzá 1883.) című terjedelmes művét, amelyben Jézus életét a következő könyvek által folytatja: Les apôtres (1866, magyarra fordítva Budapesten 1866. és 1883. jelent meg); Saint Paul et sa mission (1869); L’Antéchrist (1871); Les Évangiles et la seconde génération chrétienne (1877); L’église chrétienne (1879), Marc Aurele et la fin du monde antique (1882). Mindezek a könyvek és egyéb értekezései is ragyogó stílusban vannak megírva és Renan főként a kereszténység szociális elemeit domborítja ki bennük.