VADAS, KUTYABARÁT MÓDRA
Az úgy volt, hogy az asszony azt mondta, hogy szombaton vadast akarok csinálni.
Na, most kérdem én, lehet egy vadast megcsinálni három személyre? Na de, kérdem én, hol az a bátor dali, halát megvető honfi, ki szembe mer szállni egy ilyen kijelentéssel?! Hát nekiláttam a vadasnak, három személyre.
Fogtam az 5 dkg marhahúst, mely rostélyos volt, leginkább szeletnek érdemes sütni, de én csíkoztam, mert ugye ki mer ellenkezni a hatalmi szóval, csíkoztam, pácoltam, ahogy azt kell, gyökér és répa, kevés borókabogyó, fekete bors, őrölt, illatos, meg két-három babérlevél. Hozzá fele-fele olaj és víz, hogy ellepje, meg két kávéskanál ecet, hogy a hús puha legyen, omlós, mint tavasszal az alpesi lavinák.
Érett is a pácban a hús két napig, és illata, harsogóan élénk színe, komoly reményekkel kecsegtetett. Szombat reggel elővettem a jénait, melyben pácolódott a csodavadas három személyre, s a páclét, répástól, gyökerestől, borókabogyóstól átmaszatoltam egy szimpatikus fazékba, a hússzeleteket pedig apróra kockázott szalonnadarabkákkal - mintegy kétdekányival - meghintve, picinyre vagdalt vöröshagymával koronázva - másfél fejnyi, mert egy fél maradt reggeliről -, a jénaiban marasztaltam, egy kis zsírral megkenegetve. Annyi levet visszaszármaztattam a húsra, hogy ellepje, s beraktam a mikróba.
Ennyicske húsért nem érdemes a sütővel vacakolni.
Hogy főni raktam-e be, vagy inkább sülni, ez vita tárgyát képezi mértékadó körökben, s ebben a vitában, annak meddő volta miatt, nem kívánok részt venni, tehát nem főni és nem sülni, hanem mikrózni raktam be, mintegy órára. És persze nem a legmagasabb fokozaton, mert nem szeretem a húst, ha fekete. Az utolsó negyedórára melléraktam a páclét is, gyökerestől-répástól, hadd szerezzen egy kis színt magának. Le is passzíroztam, majd égetett cukorral, mustárral, tejföllel adtam meg végső zamatát.
Kedvesem készített hozzá finom zsemlegombócot, mert annak csak ő érti igazán a módját, s az így, kooperációs együttműködéssel elkészített ebéd, nagy reményekkel, csábító illatokkal hívogatott minket az asztalhoz. A leves egyik kedvencem, zacskós spárga-krémleves volt, és a második, a főfogás, a vadas, a maga fenséges gyönyörűségében.
A fenséges gyönyörűséggel nem is volt gond, amíg csak néztük. A mikróban kőkeménnyé vált húsoknak azonban, szívből csak Axi és Flótás, a két kutya tudott örülni. S ha már vállalták az üvegvágónak is beillő szeletek biológiai hasznosítását, egy kis szósz is járt hozzá. Persze olyan fogakkal, akár még élvezetet is jelenthetett annak a vadasnak az elfogyasztásra, mely a természetes funkciójától, a harapástól, rágástól régen elszokott emberi fogsorunknak leküzdhetetlen kihívást jelentett.
Minden kutyabarátnak ajánlom, készítsen vadast mikróban, s így kutyáinak különleges élményt tud szerezni.
Már ha el tudják rágni…