Gyertya és gyerekszáj
A történet Halottak napján kezdődött. Gyertyagyújtás a síroknál. Dani unokám érdeklődni kezdett, hogy ezt miért csináljuk.
Rozi nagymamai kötelességének érezte a felvilágosítást:
- Azért Danikám, mert így emlékezünk meg azokról, akiket szerettünk, de már nincsenek közünk.
Dani bólintott, tudomásul vette.
A történet ma folytatódott. Fiamék nálunk ebédeltek, aztán készülődtek hazafelé. Én kiballagtam a teraszra rágyújtani. Integettem utánuk, aztán megjelent Rozi is, könnyei csurogtak a nevetéstől.
- Mi van, mi történt?
Rozi elmesélte még mindig csorgó könnyekkel és nevetve.
Dani felfedezte az előszobai komódon a csomag gyertyát, amit nemrég vásároltam, természetesen máris kellett neki pár szál. Rozi kíváncsiságtól gyötörve csak rákérdezett:
- Mire kell ez neked Danikám?
Dani elindul kifelé a lépcsőházba, aztán visszafordult és válaszol is:
- Köszönöm szépen Rozi a gyertyát, majd meggyújtom a sírodon.
Pár pillanat néma csend, aztán Franciska a nevetéstől nekiesik a szomszéd ajtajának, Rozi a miénkbe kapaszkodik, majd fulladozva kinyögi:
- Még ne, Danikám!
Ez van, tanulékony a gyermek!
Egy vicc is aktuális hozzá:
- Nagypapa! Koporsós temetést kérsz, vagy inkább hamvasszunk?
- Lepjetek meg!