Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Borzas cukkni mártogatóssal


Sült csirke mellé kerestem cukkinis köretet és ez a recept bevált, azóta már többször is elkészítettem.

Hozzávalók:
3 bébicukkini
5 dkg reszelt parmezán
3 dkg zsemlemorzsa
1/2 tk. kakukkfű
1/2 tk. oreganó
1/2 tk. bazsalikom
1/2 tk. pertezselyem
1 gerezd fokhagyma
1 tojás
só, bors

az öntethez:
3 dl görög joghurt
1 gerezd fokhagyma
só ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral.

A cukkinit megmossuk, először keresztben, majd hosszában is félbevágjuk, és a kb. újjnyi vastag csíkokra vágjuk, mint pl. a szalmakrumplit. (Ha kicsit intenzívebb cukkini-élményre vágyunk, akkor vastagabb darabokra szeleteljük a cukkinit.) Ezután egymás mellé rendezzük a tepsin a felaprított zöldséget.

A tojást egy kis pohárban egy villával felverjük és megkenjük vele a cukkini-darabokat (így jobban tapadnak majd a fűszerek!)

Egy kis tálban összekeverjük a sajtot és a fűszereket, egyenletesen megszórjuk a cukkiniket és a forró sütőben a sajt pirulásáig (10-15 perc) sütjük.

Közben elkészítjük az öntetet: a joghurtba belekeverjük az összetört fokhagymát és a sót, és már kész is! (ha korábban elkészítjük, fogyasztásig hűtőbe tároljuk).

Sült húsok mellé kiváló köret-alternatíva.